Negyedik bejegyzés

 Nagyon élveztük a mai órát, s ezt most bátran, nyugodt szívvel állítom. Az óra elején egyenként kiálltak a gyerekek és felolvasták a fogalmazásukat: Az én Emberkém. S csak miután bemutatták szóban a kis figurájukat, utána vették elő megmutatni, hogy legyen időnk elképzelni, majd szembesülni azzal, hogy szemléletes és valós volt-e a saját Emberke bemutatása. Aztán megkerestük a térképen és jelöltük, mely országokban járt eddig Emberke. 

Következett a 2. fejezet elolvasása. Jó volt hallani, amikor egy-egy résznél együtt sóhajtoztak, nevettek. Nem csodálkoztam, hogy a legtöbb gyerek azt a részt választotta a "kedvenc részemnek", mikor Márkus azt mondja Matyinak, hogy oltsa el a lámpát és aludjon, s Matyi azt feleli: "Mindjárt, Márkus! - A mindjárt néha fél órába tellett." Azért nem csodálkoztam, mert amikor ezt a részt olvastuk, akkor hangosan nevettek, hümmögtek, mosolyogtak - ki-ki vérmérséklete szerint. Én meg örültem, mert ez azt jelenti, hogy sikerült: bele tudtak bújni más bőrébe, magukénak érzik a történetet.

A legjobb azonban a Győzzük meg egymást! rész volt. Az volt a feladatuk, hogy voksoljanak: Otthoni tanulás vagy iskolai keretek közti tanulás. Aztán kijöttek az egyik nézet hívei, majd a másik álláspontot képviselők, és elmondták az érveiket. Bizony, tudtak érvelni! Ilyen kifejezéseket használtak, hogy "ebben igazad van, de én úgy gondolom... S a végén még azt is megbeszéltük, hogy kit tudott meggyőzni vagy elgondolkodtatni a másik álláspontja. Az én lelkem szárnyalt. Eszembe jutott, hogy tavaly a gimisek szónok versenyt rendeztek, s hogy a harmadikosaim simán megállták volna a helyüket, sőt!

Várom nagyon a folytatást! Úgy érzem a gyerekek is.